Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Törénelme

2008.09.13

A japán nép eredete

A hagyomány szerint a japán nép két isteni lény egyesüléséből keletkezett, és a szigetvilágot is isteni erő emelte ki az óceán hullámaiból.

A japán nép eredetére vonatkozóan még ma sincsenek megbízható adatok. A tudósok véleménye eltérő, és a tisztázatlan részletkérdések mindmáig a japán őstörténetkutatás alapvető problémái.
A kínai kultúra terjedt el a buddhizmussal és a konfucianizmussal együtt Japánban, először közvetlenül Kóreából és Kínából. Japán elfogadta és beolvasztotta a Kínai kultúra összes elemét – a buddhizmust, a konfucianizmust, a mezőgazdasági ismereteket, építészetet, művészetet, kézművességet, írásbeliséget, költészetet, jogot és államrendszert– és megalkotta a Heian-korszak arisztokratáinak japán kultúráját.

Művészete
A japán művészet hatásának első nagy hulláma a 19. század végén a posztimpresszionizmus, a szimbolizmus, a szecesszió idején jelentkezett. Érdekes módon ez egybeesett azzal a szellemi- érzelmi áramlattal, amit dekadenciának neveznek. E jelenségre gondolva nem mondhatjuk, hogy a japán és egyben a távol-keleti művészeti felfedezése a műveken, mint a kiút megtalálásának öröme jelentkezett.

Az élet, a szerelem és más pozitív érték mögött erőteljes hangsúlyt kap a halál kultusza. Feltételezhetően tehát nem az európai művészet bejárt útjáról való letérésről van szó, hanem olyasmiről, ami kikerülhetetlenül következett be. Olyan gazdagodásról, amely helyet tudott magának találni, mert volt befogadási hajlandóság - kialakult az emberekben az az igény- nevezzük "negatív motívumkincsnek", amelyet a távol-keleti művészet gazdag formai és szellemi kincse töltött ki megjelenésével.Kép
 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Ezt a képet megtekinthetitek, a szombathelyi képtárban is)